Az Android verziók elnevezése

A Google Androidja egy folyamatosan frissülő operációs rendszer. Ez nagyon hasznos, mivel a folyamatos javítgatásoknak köszönhetően egyre biztonságosabbá válik, ezen kívül sok-sok új funkcióval gazdagodik. Az Apple saját rendszerének, az iOS-nek a frissítéseit csupán számokkal különbözteti meg egymással. Ezzel ellenben a Googlenél a nagyobb Android verziók mind egyedi nevet kapnak. Mai cikkünkben ezeken fogunk végigmenni.

Az Android verziók

Nem fogjuk most ismertetni az Android rendszer történetét, vágjunk is egyből bele a dolgok közepébe, úgy in medias res. A Google általában az utolsó negyedévben adja ki az Android nagy frissítését, méghozzá a Nexus márkanevű telefonokon demózva azt. Ezeket a telefonokat nem a Google, hanem egy másik cég gyártja, kivétel nélkül csúcskategóriás készülékekről beszélünk. Külföldön elérhető áron szerezhetők be, viszont sajnos ez már nem igaz Magyarországra nézve. Ezek a mobilok elsősorban fejlesztők számára készülnek, de bárki bátran használhatja őket mindennapi feladati elvégzésére, nem fognak csalódást okozni.

A két első Android verzió, az Alpha (1.0) és a Beta (1.1) nem kapott különösebb nevet. 2009 áprilisától viszont minden egyes verzió egy édességről elnevezett kódnevet visel, melyek ABC sorrendben követik egymást.

Android 1.5 (Cupcake)

A muffin-szerű süteményről elnevezett verziót 2009. április 30-án adták ki.
android-verziok-cupcake

Android 1.6 (Donut)

Mondhatnánk, hogy a rendőrök kedvence ez a verzió, hisz nevét egy fánkról kapta. A Cupcake ráncfelvarrásaként érkezett, megjelenésének dátuma 2009 szeptember 15.
android-verziok-donut

Android 2.0/2.1 (Eclair)

A bismark-szerű édességről nevet kapó verzió 2009. október 26-án került a nagy nyilvánosság elé. Mint azt a számváltás is mutatja, jelentős változásokat tartalmazott a Donut-hoz képest. Ez volt az első az Android verziók közül, amely egy, fent már említett Nexus referenciakészülékre  jelent meg. Ez a telefon nem volt más, mint a Nexus One. A tajvani HTC gyártotta, a mai telefonokhoz képest igen szerény hardverrel rendelkezett, de akkoriban ez volt a csúcs.
android-verziok-eclair

Android 2.2 (Froyo)

A Froyo, avagy Frozen Yogurt kiadásának dátuma 2010. május 20. volt. Referenciakészülék külön nem jelent meg hozzá, hiszen év végén érkezett is a következő nagy frissítés.
android-verziok-froyo

Android 2.3 (Gingerbread)

A rendszer nevét egy, az angolszász kultúrkörben nagyon népszerű süteményről, a gingerbread-ról kapta. Ez leginkább a mi mézeskalácsunkhoz hasonlítható. 2010. december 6-án jelent meg, a Samsung által gyártott Nexus S telefon társaságában.
android-verziok-gingerbread

Android 3 (Honeycomb)

A Honeycomb az egyetlen Android verzió, amelyet kizárólag tabletekhez terveztek. 2011. február 22-én adták ki, de “pályafutása” nem tartott sokáig.
android-verziok-honeycomb

Android 4.0 (Ice Cream Sandwich)

A jégkrémszendvicsről elnevezett verziót már mind tabletekre, mind telefonokra együttesen készítettek, ezért nem volt értelme a továbbiakban a Honeycomb-nak. 2011. október 19-én jelent meg a Samsung Galaxy Nexus telefonon.
android-verziok-ics

Android 4.1/4.2/4.3 (Jelly Bean)

2012. július 9-én jelent meg az Asus által gyártott Nexus 7 tabletre. Nevét zseléscukorkák után kapta. A 4.2-es verzió az év novemberében jelent meg, az LG Nexus 4 telefonnal.
android-verziok-jb

Android 4.4 (KitKat)

Sokáig arra számítottak, hogy 5.0 verziószámmal, és Key Lime Pie (amely egy limeos ízesítésű torta) néven fog megjelenni, de végül a KitKat nevet kapta. A cég reklámkampánya alatt a csokik csomagolásán is a zöld robot díszelgett. 2013. október 31-én jelent meg az LG által gyártott Nexus 5 készülék társaságában.
android-verziok-kitkat

Android 5.0/5.1 (Lollipop)

A Lollipop, amely nevét egy csavaros csalóka után kapta, 2014 október 17-én jelent meg, elsőként a Nexus 6-ra, melyet a Motorola gyártott.
android-verziok-lollipop

Android 6.0 (Marshmallow)

A mályvacukorról elnevezett Android verzió jelenleg a legfrissebb, megjelent kiadása a Google operációs rendszerének. 2015. szeptember 29-én mutatták be, a vele járó referenciamodell az LG Nexus 5X.
android-verziok-marshmallow

Remélem, sikerült új információkat megosztanunk a kedves olvasóval, sőt, talán még meg is kívánt némi édességet, hisz azokból bizony nem szűkölködött cikkünk.

Ha szeretnél tovább érdekességekről olvasni az Android világából, kövess minket Facebookon!

Hozzászólás