Archery Master 3D – Íjászkaland

Sok-sok sportból készült már játék mobiltelefonokra, ezek közé sorolható az Archery Master 3D is, ahol az íjászkodásban próbálhatjuk ki tehetségünket.

Íjászkodjunk!

Az Archery Master-t megnyitva két móddal találjuk szemben magunkat, melyek a normal és a challenge elnevezésre hallgatnak. Előbbit kiválasztva 4 különböző pályacsomagot láthatunk, név szerint: pine forest, archery field, deadly desert, és rain forest, melyek mindegyike 30 pályát tartalmaz. Először csak az első van nyitva, a többihez az előző szinteken adott számú csillagot kell összegyűjtenünk. Minden pályán egy feladatunk van, mégpedig eltalálni a céltáblát, és elérni egy bizonyos pontszámot, mely ha sikerül, nyertünk, és mehetünk tovább. Értelemszerűen, minél közelebb fúródik a nyílvesszőnk a tábla középpontjához, annál több pontot szerzünk. Ezeken kívül vannak még mellékküldetések, mint például lőjünk 5x 10 pontot, találjuk el a bull’s eye-t (a céltábla középpontja), vagy ne veszítsünk egy nyílvesszőt se. Ha ezeket is teljesítjük, pályánként maximálisan 3 csillagot tudunk bezsebelni.
Archery Master 3D képernyőmentésArchery Master 3D képernyőmentés

A célzás művészete

Minél több pályát csináltunk meg, annál nehezebb lesz az Archery Master, például messzebb lesz a céltábla, elkezd mozogni, illetve megjelenik a szél. Ez annyit tesz, hogy a képernyő bal felső sarkában láthatjuk az erősségét, és hogy merről fúj. Ha jobbról balra, akkor picit jobbra kell lőni, vagy nagyon, ez a szél erősségétől függ. A lövés úgy történik, hogy a képernyőt megérintjük, és nyomva tartjuk. 10 másodperc áll rendelkezésünkre, ennyi idő alatt kell célozni, majd elengedni a képernyőt. A célzás alatt nem érdemes hirtelen mozdulatokat tenni, inkább óvatosan mozgassunk ujjunkat, így garantált lesz a siker. Rövid idő alatt meg lehet szokni a játék elemeit, így nagyon egyszerűvé válik.
Archery Master 3D képernyőmentésArchery Master 3D képernyőmentés

Az Archery Master vásárlásaitól mets meg Uram!

Majd képbe kerül a freemium. Eddig nem említettem, de a pályák teljesítéséért aranyat is kapunk, melyből jobb íjat, nyilakat, stb.. lehet venni. A játék a második pályacsomag elején rákényszerít minket, hogy vásároljunk, 2.000 arany addigra össze is jön, meg lehet venni. Igen ám, de ezt a harmadik pályacsomag elején is eljátssza velünk, ahol már egy 12.000 érmébe kerülő íjat vagyunk kénytelen venni, ha tovább akarunk játszani. Nem ér ennyit, senkinek sem javaslom a megvételét. A challenge mód nagyon egyszerű, van néhány lövésünk, utána egy npc is lő, és akkor nyerünk, ha több pontunk van, mint neki. Természetesen itt is új íjra lesz szükségünk, már a harmadik botot se tudjuk legyőzni valódi pénz ráfordítása nélkül.
Archery Master 3D képernyőmentésArchery Master 3D képernyőmentés

Összegzés

Összességében szórakoztató játék az Archery Master 3D, grafikája elmegy, és jó időtöltés, amíg nem jelenik meg a freemium. Mert annyira nem jó, hogy még fizessünk is érte. Egy próbát megér, sorban állás közben kilövünk pár nyílvesszőt, és máris hamarabb telik az idő.

Hozzászólás