Duet – Körbe karikába

Ebben a tesztünkben egy többszörös díjnyertest fogunk bemutatni, amelyet ennek ellenére mégis nagyon kevesen ismernek.  A Kumobius műhelyéből származó ügyességi játék eltér mindentől, amit eddig láttam, és éppen ez teszi remekké.

Kerekezés

Első látomásra a Duet egy átlagos, több szinttel rendelkező akadálypályának tűnhet, de ez nagyon nem így van. A játék magja egy bonyolult alapötlet, amely azon alapul, hogy egy körpályán két színes karikát kell mozgatnunk úgy, hogy azok semminek se ütközzenek neki. A forgatás a képernyő bal vagy jobb oldalán levő nyomásával történik, ekkor azonos sebességgel és azonos irányba indul el a piros és a kék karika. Az irányítás elsajátítása időbe telik, de ha belejöttünk, remekül fogunk szórakozni a pixelrengetegben.

Duet - képernyőmentés

Játékmód(ok)

A játék freemium, mint kategóriájában a legtöbb. Ebben az esetben ez azt takarja, hogy egyetlen játékmódot tesztelhetünk csak, azonban ez is elég hosszú ahhoz, hogy eldönthessük, szeretnénk-e még a jövőben további szintekkel megküzdeni. Ez az előbb említett lehetőség kezdetben egyszerű pályákat tartalmaz, amelyek segítenek elsajátítani a mozgást statikus akadályok ellen, később azonban ezek elkezdenek balra-jobbra cikázni, forgolódni, sőt, még láthatatlanná is válhatnak. Ha jobban belejöttünk a Duet-be, ki is maxolhatjuk a pályákat, ami a tökéletes megoldást, a minimális számú érintéssel való végigmenetelt jelenti. Ahol ez teljesítettük, a pályalistában egy kis zöld háromszög fog megjelenni a pálya sorszámánál. Ha úgy döntöttünk, hogy más szinteken is ki akarjuk próbálni magunkat, áttérhetünk a következő módra, a challenges-re. Ez több részből áll, először is vannak végtelen kihívások. Nevükből következően ezek addig mennek, míg minden életünket el nem vesztettük, így mindig arra törekszünk, hogy a lehető legnagyobb pontszámokat érjük el. Ugyanez elérhető két másik játékmód pályáinak felhasználásával, ezek az epilogue és az encore. Vannak napi és éjszakai kihívások is, ezek naponta frissülnek, és néhány pályát takarnak csupán, de mégis nagy figyelmesség a Kumobius-tól. Végül a kihívások között találhatóak egyedi pályák, amelyek mind-mind valamilyen extrával érkeznek, például a sebesség jelentős gyorsításával. Az epilogue a legelső, a story módhoz hasonlóan temérdek pályát hoz, és főként a megadott szabályok alapján mozgó és forgó akadályokra fókuszál, melyek természetesen egyre nehezednek. Aki idáig kijátszotta a Duet-et, azt hihetné, már semmi sem áll az útjába. Ez bizony tévedés, ugyanis önálló játékként is megállná a helyét az encore mód alapötlete, mely nem más, minthogy a körpálya (és a két karika) a képernyő közepére kerül, és az akadályok nem csak felülről, hanem párhuzamosan alulról is érkeznek. Ez komoly nehezítés, hasonló gyakorlást igényel, mint a játék nulláról való elkezdése. Szintén megjelennek benne új lehetőségek, amelyek tovább növelik a játékélményt. Végül eljutottunk az utolsó módhoz, a speed run-hoz. Ennek a szintjei akkor oldódnak fel, amikor befejeztük a story, az epilogue és az encore módokat. Egy az egyben tudhatjuk le ezeknek a pályáit, ám 150%-os gyorsítással. Minden ütközésnél csökken a sebességbónusz, a végigvitelnél pedig láthatjuk, hogy mennyi időbe is telt átjutnunk az adott mód szintjein.

Screenshot_2015-09-11-19-41-10-436

Screenshot_2015-09-11-19-41-29-713 (1)

A Yin Yang földjén…

A játék grafikájára semmi panasz nem jöhet, hiszen gyönyörűen kivitelezték a pályákat. A háttérben geometriai formák váltakoznak szüntelenül, viszont ez mégsem zavaró. A két színes kör egyértelműen a Yin és a Yang jelképére hajaz (ennek a játékban egyébként nincs szerepe). Számtalan optikai beállítás áll rendelkezésünkre, ami telefonos játékok esetében még sokszor nem elérhető. Hasonlóan a képi megjelenítéshez, a hangokkal is minden rendben, sőt, külön ajánlják a fejlesztők, hogy fülhallgatóval játsszunk. Mindezek mellett bekerült a Google Play eredményrendszere is, így a Duet-ben is gyűjtögethetjük a virtuális tapasztalati pontokat a fiókunkhoz.

Duet - képernyőmentés

Duet - képernyőmentés

Végül egy kis segítség

Figyelem, a következő sorok ronthatnak a játékélményen!
Kezdőknek az irányítás tanulásakor sokat segíthet, ha a pályák kezdetén az egyik ujjukkal feljebb juttatják az egyik kört. Így amerre megérintik a képernyőt, arra felé fog a felső karika is vonulni. Így bár kiesik a pályák tökéletes végigvitele opció, de mivel minden szintet végtelen alkalommal lehet játszani, így ez később is megoldható. Szintén hasznos lehet a láthatatlan akadályoknál az, ha szánt szándékkal nekiütközünk néhánynak, ugyanis a becsapódáskor rákerült festék csak később tűnik el, mint maga a tárgy. Ez régebbi verzióknál sokkal jobban működött, de a cikk írásakor levő legfrissebbnél is hasznos tud lenni.

Összegzés

A Duet egy nem mindennapi ügyességi játék, amiben bőven van elég csavar ahhoz, hogy időnként elővéve újra és újra kijátsszuk az egyes pályákat. Az irányításának a megszokása időbe telik, hiszen nem a platformerek szimpla fel-le-jobbra-balra kombinációra van szükség, hanem arra, hogy előre lássuk, hol is fog kikötni a két karikánk. Bár ahhoz, hogy minden játékmódot kipróbálhassunk, meg kell venni a prémiumot, mégis csak az alap (ingyenes) pályák kiadnak egy teljes egészet, amit nem fogunk pár perc alatt végigtolni. Így bőven lesz rá időnk, hogy eldöntsük, megéri-e számunkra a teljes verzió beszerzése. Mi ezt különösen ajánljuk.

Hozzászólás