Messenger alkalmazás a számítógépen

A Facebook chat-szolgáltatását okostelefonokon a felhasználók többsége a Messenger nevű alkalmazásával használja. Részben azért, mert egy nagyon jól kezelhető app, részben pedig, mert máshogy nem is lehet. Akik ezt az élményt számítógépükön is szeretnék folytatni, azoknak itt a megoldás!

A Facebook átka

Gyakran elő szokott fordulni velem, hogy csupán az üzeneteim ellenőrzése céljából lépek fel a Facebookra, azonban az ismerőseim, és kedvelt oldalaim által megosztott tartalmak gyakran képesen úgy lekötni a figyelmemet, hogy az eleinte csupán néhány percesnek ígérkező látogatás a közösségi hálón ennek többszöröseként realizálódik – gyakran egyéb elvégzendő teendőim rovására. Míg telefonon a chat alkalmazás használata közben nem akad meg a szemem semmi feleslegesen, számítógépen ez elkerülhetetlen – vagy mégsem?

Messenger for Deskop

Szerencsére lelkes, Facebooktól független fejlesztők elkészítették a mobilos chatprogram asztali számítógépekre (illetve természetesen laptopokra) szánt verzióját a Messenger for Deskop nevű alkalmazást, mely minden tulajdonságában megegyezik az okostelefonokon tapasztalhatóval. Kinézete a tableteken látottra hajaz, a bal oldali harmadban összes beszélgetésünk között görgethetünk, a maradék kétharmadban pedig (minden politikai utalást mellőzve) az aktuálisan kiválasztott beszélgetést láthatjuk. Lehet benne színeket, és like-jeleket állítani, matricákat csatolni – egyszóval mindent, amit megszoktunk.
messenger-for-deskop-01

Kiknek javasoljuk?

Ha téged is zavar már a sok unalmas, kattintás- és likevadász kép, videó, és hír a Facebook faladon, de te sem tudsz ellenállni a kísértésnek, akkor a Messenger for Deskop-ot neked találták ki! Letölteni az alábbi weboldalról lehet OS X, Windows, illetve Linux platformokra, teljesen ingyenesen. És nem is említettem még, hogy mindezt magyar nyelven! A végén még megemlíteném az alkalmazás néhány egyedi tulajdonságát, még pedig az egyedi témázhatóságát, és a natív értesítések küldésének lehetőségét. Előbbivel például a chat háttérszínét tudjuk átállítani feketére, utóbbi pedig a képernyőnk jobb alsó sarkában jeleníti meg bejövő üzeneteinket.

Reméljük, érdekesnek találtad cikkünket, és te is egészséggel fogod használni ezt a remek alkalmazást!Ha szeretnél tovább érdekességekről olvasni az Android világából, kövess minket Facebookon!

Hozzászólás