Stack – Égig érő torony

Mi is kell egy jó játékhoz? Általában elég egy jó ötlet, ehhez mondjuk egy kellemes zene, minimum élvezhető grafika, és voilà, meg is volnánk. Nem kell ide semmi bonyolult dolog.  Mai tesztünk alanya, a Stack pont ennyit ad, de ez elég is.

Bevezető

Mint azt a címből találtan kitaláltátok, a Stack-ban egy torony építése lesz a feladatunk. Két irányból érkeznek felváltva az építőelemek, a mi feladatunk pedig csupán annyi, hogy ha a következő darabka a tornyunk fölé ér, megérintsük a képernyőt. Ennek hatására az újabb szint ráesik az építményünkre, azonban ha egy kis része is lelóg, az leesik a mélybe. A következő elem is kisebb lesz ezáltal, így egy idő után “el fogunk fogyni”.

Stack kezdőképernyő

A pontos a fontos

Ha viszont pontosan illeszkedik az új szint az előzőre (a Stack ezt egy felvillanó fehér kerettel jelzi), és ezt egymás után tízszer meg tudjuk ismételni, úgy megnövekszik valamennyivel az építőelemünk. Így, ha nagyon precízek vagyunk igaziból a végtelenségig tudjuk folytatni a játékot, már ha tudjuk tartani a sebességet, ami az épületünk “emeleteinek” a számával arányosan gyorsul.

Stack építkezés

Jutalmazás

A Stack-ben minden tizedik szint felépítése után kapunk egy gyémántot, amiből kétszáz darabot összegyűjtve egy új kinézetet (angolul skin-t) tudunk vásárolni az építőelemeknek. Ennek semmi gyakorlati jelentősége nincs (bár néhány eléggé zavaró tud lenni a szemnek), csupán változatosabbá teszi a játékot.

Stack skinek

Grafika, Hangok

Ha már így rátértünk a kinézetre, nézzük meg közelebbről a Stack grafikáját! Ha röviden kéne megfogalmaznom, azt mondanám rá, hogy letisztult, illetve, hogy szép. Igaziból ennél hosszabban nem is lehet megfogalmazni, élénk, folyton változó színek jellemzik, minden játékindításnál más-más árnyalatot vesz fel a torony, mely az építkezés során folyamatosan átmegy egy másikba.
A hangokra sem lehet semmi panasz, nyugtató, kellemes a zene is, ezen kívül visszajelzést kapunk, ha az építőelem elérte a tornyot. Azt hiszem, más nem is kell egy ilyen játékhoz.

Stack építkezés 2

Összegzés

Tényleg egy végtelenül egyszerű, ugyanakkor remekül kivitelezett játék a Stack, mindenkinek csak ajánlani tudom. Játékmenet, grafika, és hangok szempontjából is hozza az elvárhatót, és ennél nem is kell több. Nem ad se sokat, se keveset, hanem éppen annyit amit adnia kell.

Hozzászólás